Perselus Piton

Nem bírtam ki, hogy le ne írjam ezt a részt. Szerintem az egész történetbe [a halálán kívül] ez a legmeghatóbb Piton-os rész. Gondolom, már rájöttetek, hogy Perselus Piton az egyik kedvenc karakterem.
Na de ne szaporítsuk tovább a szót: íme a kimaradt jelenet. [saját ötlet]

Egy sötét köpenyes férfi tűnt fel a semmiből Godric's Hollowban. A férfi egyébként is fakó bőre, amint meglátta egy romház kapuját, egyértelműen zöldes lett, majd fehér. Egyenes szálú, zsíros, fekete haja szaténfüggönyként fogta közre arcát s egyébként jeges, fekete szemeiben most aggodalom csillant.
Halkan felnyögött a romos épület láttán majd térdre esett.
-Az nem lehet...Hisz elrejtette....Megesküdött! - motyogta a férfi akit Perselus Pitonnak hívtak. Egy ideig csak motyogott magában mintha nem is tudná hol van és miért, majd mintha lámpát gyújtottak volna neki odabent: körül nézett s mikor meggyőződött arról, hogy nincs egy mugli se a közelben nyikorogva kinyitotta a vaskaput amely most félig le volt szakadva. Jeges szél söpört végig az utcán, de a csönd olyan erővel telepedett Perselus Piton dobhártyájára, hogy kedve lett volna felordítani csak, hogy megtörje a csendet. A tiszafákkal szegélyezett feljáróból kilépve egy romházat talált.
Ő nem így emlékszik rá. Nem ilyen fekete és sötét volt ez a ház! Minden nap eljött ide, s bár a titokgazda nem Ő volt s így nem láthatta se a házat se pedig annak lakóit, még is jó érzéssel töltötte el, hogy tudja: gyermekkori szerelme alig pár lépésre van tőle.
Most viszont borzalmas gyanúja támadt és mellkasa már szorított is mintha egy kígyó tekeredne köré. Hosszú, csontos ujjaival benyúlt köpenye alá, hogy ki vegye varázspálcáját.
-Lumos! - szólt halkan mire a pálca végén kis fénypont jelent meg, ami bevilágította az utat. Lassan lépdelt és úgy szegezte maga elé a pálcát mint egy kardot szokás. Készen állt a az esetleges támadókra, már tudta is, hogy milyen átkokkal teszi ártalmatlanná az esetleges hívatlan vendégeket. Ekkor azonban rájött, hogy itt ő a hívatlan vendég.
Lassan elérte a bejárati ajtót ami tárva nyitva állt s ez már nem jelentett semmi jót. Tett néhány óvatos lépést, már csak négy lépés, már csak három, már csak kettő...és akkor megpillantotta Jamest. A férfi a padlón feküdt, élettelen teste groteszk módon kicsavarodva. Kezében még mindig ott volt pálcája, de szemüvege több mint fél méterrel odébb repült. Fekete kócos haja szanaszét meredt, s szemei üvegesen néztek a semmibe. Piton nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen a látványon. Tudta, hogy egy embert megölni bűn még is milyen élvezetet, milyen megkönnyebbülést jelentett, hogy az, aki hét évig sanyargatta, elvette igaz szerelmét és folyton megalázta őt, most élettelenül fekszik a padlón. Ekkor azonban a férfi fejében szöget ütött egy kicsit se boldogító gondolat. Ha Potter itt fekszik előtte holtan, akkor Lily hol van?
Átlépett a testen s fejében akarva-akaratlanul de megszólalt egy kis hang: "Végre én lépek át rajtad..." Ezt azonban követte a bűntudat "Ha Lily tudná miket gondolok.." majd egy újabb, inkább emlék képnek nevezhető gondolat: négy fiú és megaláztatás. Ahogy a fiúk elé állnak és nevetnek....ahogy elhangzik az átok...ahogy ő maga fejjel lefelé a magasba röppen...ahogy a négy fiú együttes erővel kántálta megszégyenítő "Pipogyusz" nevét...ahogy Lily, az a drága Lily segíteni akar rajta.
Piton nyelt egyet és elhessegette az emlék képet. Nem. Lilynek nem eshetett semmi baja. Egy folyosóra ért melynek végén egy résnyire kinyitott ajtó állt. Bentről fény szűrődött ki és nyöszörgés. A férfi elindult de szeme sarkából látta a falra felakasztott képeket melyen James és Lily együtt vannak. És boldogok. Minden ilyen kép felért egy gyomorszájon rúgással. Észre se vette de ahogy közeledett az ajtó felé, egyre jobban zilált s fényes verejtékcseppek jelentek meg hófehér arcán. Pálcát tartó keze erősen remegni kezdett mikor elért az ajtóhoz. Vajon mit fog látni? Nagy levegőt vett és szélesre tárta az ajtót.
Hangosan felnyögött, arca fájdalmas maszkba torzult. Szíve több dobbanást is kihagyott, hogy aztán eszeveszett vágtába kezdjen. Fekete szemében még soha nem látott könnycseppek gyűltek össze, hogy aztán patakokban lefollyanak kampós orra mentén. Most már megállíthatatlanul remegett de nem csak a keze hanem egész teste. Pálcája kiesett kezéből, ő maga pedig hangos koppanással térdre esett. Hát mivel érdemelte ki ezt a sok fájdalmat és kínt? Bár erre jól tudta a választ, még sem akart beletörődni.
Négykézláb odacsúszott a halott Lily Evans mellé akinek szintén torz pózba gabalyodtak kezei-lábai. Vöröses árnyalatú haja kócosan meredezett szanaszét, zöld szemei pedig [férjééhez hasonlóan] a semmibe meredt. Piton ölébe húzta gyermekkori szerelme fejét és könny-patakjai folyókká duzzadtak. Hogy is tudná felfogni? Hisz ennek semmi értelme. Semmi a világon. Miért kellett meghalnia az Ő Lilyének? Miért nem láthatja többé a csillogó zöld szempárt és a gyönyörű mosolyt? Nem bírta tovább, magához ölelte a nő testét és ordítani kezdett. Nem volt semmi értelme annak amit mondott még is könnyített a lelkén.
-Oh, Lily. Ha annak idején...ha akkor engem választasz...hisz milyen boldogok lehettünk volna! - suttogta a férfi visszagondolva a Roxfortos éveire. Bár ő maga a Mardekárba, míg Lily a Griffendélbe került még is annyira biztos volt benne, hogy kettejük közti barátság hamarosan szerelemmé alakul. De akkor jött az a Potter - gondolta s lelkében oly mértékig felhevült a düh, hogy kedve támadt kimenni és belerúgni James testébe. - Mindig csak bántották őt és csúfolták! De Lily kiállt mellette, s ő is kiállt Lily mellett mikor a lány sárvérűnek csúfolták. De Piton túlságosan odavolt a feketemágiáért. Ezért is utálták őt James és barátai. Már ha az ilyen senkiháziakat barátoknak lehet nevezni! Hisz Sirius Black volt a titokgazda! Csak ő árulhatta el Voldemort nagyúrnak, hogy hol vannak Lilyék. A férfi még mindig tiltott szerelme testét szorította magához és hangosan sírt.
Mögötte újra meghallotta azt a nyöszörgést amit a folyosón is. Megfordult és csak most vette észre, hogy ez egy gyerekszoba. A rácsos kiságyból - nem kisebb rémületére - halott szerelme csillogó, zöld szemei néztek vissza rá. De ezek a szemek egy kisfiúhoz tartoztak. Egy kicsi, kócos fekete hajú fiúhoz melynek homlokán a feketemágia okozta sérülést viselte. Perselus bármennyire is siratta Lilyt, felkeltette kíváncsiságát a kisfiú. Lily testét gyengéden visszafektette a földre s a rácsos ágyhoz lépett. A kisfiúnak vörösek és dagadtak voltak szemei, s arcán még mindig ott csillogott néhány könnycsepp. Perselus ujjai tétován elindultak a gyermek felé de ekkor a bejárati ajtó felől hangos óbégatás hangzott fel. Piton összerezzent ijedtében majd még egyszer lehajol szerelme mellé, csókot nyomott homlokára, s ott hagyva a nő mellett lelkéből egy darabot: olyan gyorsan eltűnt, ahogyan érkezett.


Remélem tetszett!:) Mint már mondtam az előző kis részletnél is: csak azok bírják kibogozni a szálakat akik elolvasták a Harry Potter mind a hét kötetét!:) Ajánlom mindenkinek mert az írónő egyszerűen FANTASZTIKUSRA megírta! :O :)