Tonks bánata

Nagyon rég volt már új történet, sajnálom!:$ Most viszont kedvet kaptam, hogy írjak egyet szóval íme:


Tonks bánata


Zöld fény villant, kiáltás hangzott fel, s Sirius holtan esett össze.
Nimphadora Tonks csurom vizesen riadt fel. Minden porcikája reszketett és sűrűn kapkodva szedte a levegőt. Egy pillanatig elcsendesedett majd arcát a kezébe temetve zokogni kezdett. "Az én hibám volt!" - gondolta elkeseredetten és felkelt az ágyról. Arcán még mindig csorogtak a könnyek, úgy állt a tükör elé, hogy megvizsgálja a külsejét.
Tegnap óta szemmel láthatólag nem, hogy javult volna, inkább romlott az állapota. Bőre szürkés volt, fakó, arca beesett, szemei kivörösödöttek. Még az egyébként rikító rózsaszín haja is megfakult. Már a metamorfmágia se ment neki. A bánat szó szerint felemésztette.
Kivett a szekrényből egy fekete köpenyt és magára terítette. Kinézett az ablakon de nem látott mást csak a vak sötétséget ami mindent elnyelt. Tehát még este volt. Vissza aludni úgy sem bírna [és nem is akar], úgy gondolta, hogy sétál egyet a kertben, talán kiül a hintaágyba és nézi a csillagokat.
Halkan kinyitotta a szoba ajtaját. A Weasley-ház békés és szokatlanul csendes volt. Még a padlás szellem se csörgette láncait. Egyedül Csámpás, Hermione vörös macskájának puha lépteit hallotta...és szuszogást. Egészen közelről.
-Lumos! - suttogta mire a pálcája végéből fénysugár tört elő, és ez a fénysugár megvilágított egy földön fekvő alakot...Aqvarell. A lány megdörzsölte a szemét majd ijedten felpattant. Egy pillanatig csak nézte Tonks-ot, majd kifújta az ijedtségtől benntartott levegőt. - Te mit keresel itt Aqva? - Kérdezte a vörös hajú lánytól aki végre felismerte, hogy ki is az illető, aki pálcát fog rá. Ekkor azonban elpirult és dadogni kezdett.
-Én csak...én..én...Elaludtam. - füllentette ügyetlenül. Tonks összeráncolta a szemöldökét.
-Elaludtál. Pont az ajtóm előtt. Jobb nem jutott az eszedbe? - kérdezte kissé ingerülten Nimphadora. Még mindig égette a lelkét az előbbi álom és annak a mondanivalója. Láthatóan Aqva is tudott Tonks fájdalmáról ezért kedvesen még is óvatosan közölte, hogy mit is keresett ott.
-Tényleg ne haragudj rám, de féltelek. Annyi szörnyűségen mentünk át az elmúlt pár hétben és te magadat hibáztatod bizonyos dolgokért. És nem akarom, hogy emiatt valami ostobaságot csinálj. Olyan vagy nekem mintha a nővérem lennél...így is szeretlek: nővéremként. Vigyázni akarok rád! - Tonks meglepetten pislogott a lányra, aki elszánt pillantást vetett rá. A zavar okozta vörös foltocska még mindig égett az arcán, csakhogy most már az elszántságtól.
-Te..vigyázni akarsz...rám? - kérdezte Tonks és kezében megremegett a pálca. Újra eszébe jutott a kép ahogy Sirius Black holtan összeesik. Egy pillanatra lehunyta a szemét s mikor újra kinyitotta már Aqva karjai a derekára fonódtak, hogy megtartsák őt.
A vörös hajú lány visszakísérte a szobájába és leültette őt az ágyra. Válláról lehúzta a fekete köpenyt majd töltött Nimphadorának egy serleg vizet. A metamorfmágus belekortyolt párszor majd a kupát letette az éjjeliszekrényre.
-Köszönöm. - mondta. A vörös hajú lány elmosolyodott. Egy ideig zavart hallgatagságba burkolóztak, s végül Tonks szólalt meg. - Honnan tudsz róla? - csak ennyit kérdezett, de Aqva ebből is megértette mit akar.
-Tudod, hogy én a jövőből jöttem. Előttem nincsenek titkok. - Tonks bólintott s lehunyta szemeit. Aqvarella hirtelen megszólalt. - Segíteni akarok neked. - jelentette ki eltökélten. De Tonks csak fintorgott és újra kiverte a víz.
-Nekem nem tudsz...Az én bűnöm. Az én hibám, hogy Sirius.. - Aqva hangja úgy csattant mint az ostor. Előrevetette magát, megragadta a fakó arcú nőt és beleordított az arcába, nem törődve azzal, hogy ki hallja meg és ki nem.
-Értsd már meg, hogy nem a te hibád volt! Ha hibáztatni akarsz valakit, akkor itt vagyok én! - mintha ettől a nő haja kicsit fényesebb lett volna, de ezzel együtt a szemében valami gyanakvó, érdeklődő láng csillant.
-Te? Téged? De hát miért hibáztatnálak téged? - Aqva visszaült a helyére s próbálta megtartani maradék büszkeségét.
-Mikor év elején elkísértél Askabanba, én beszéltem Bellatrix-szal. - Tonks álla leesett, s alig tudott levegőt venni. Aztán egyszer csak valami új érzelem, a felismerés csillant meg két zöld szemében.
-Igen! Emlékszem rá! - kiáltott fel, majd értetlenül felém fordult - De hát mi köze ennek...ahhoz? - megráztam a fejem.
-Elmondtam neki, hogy Voldemort fel fog támadni és hogy álljon át mihozzánk. De nem akart. Tovább kellett volna próbálkoznom Tonks! Akkor Bella velünk harcolt volna és nem hibáztatnád magadat Sirius haláláért! - a lány tudta, hogy ezzel elfogja érni amit akar: Nimphadora lelke megnyugszik.
-Nem, nem! Ne hibáztasd magad! - ölelte át a lányt, akinek sikerült néhány könnycseppet kipréselnie.
-Ha én nem vagyok hibás, akkor te sem Dora. - kicsit megilletődött, hogy így szólítom, de ajkán megjelent egy halovány mosoly mikor rájött, hogy csőbe húztam.
-Rendben. Nem vagyok hibás. Nem vagyunk hibásak. - a vörös hajú lány bólintott.
-Ezt ne felejtsd el. És most megyek. - nézett ki az ablakon. A napsugarak hígítani kezdték a tinta fekete eget - Mrs.Weasley kitekeri a nyakamat ha rájön, hogy nem a szobámban vagyok. Hermione és Ginny pedig szívrohamot kapnak a kihűlt ágyamat látva. - kacsintottam rá mire újra felnevetett. Mikor már az ajtóban álltam, utánam szólt.
-Aquarella Le Temps. - sóhajtott - Te vagy a legmeggyőzőbb boszorkány akivel valaha találkoztam. - jelentette ki komolyan, majd a vonásai ellágyultak - Köszönök mindent. - mosolyogva bólintottam, majd kiléptem a még sötét folyosóra.
Miközben az immár padlásszellem lánccsörgésétől zajos házban haladtam felfelé a szobámba, elővettem a derekamra erősített tarisznyát és belepillantottam.
A tartalma nem másból állt, mint az élő, lélegző, ám kisujjnyira összezsugorított Sirius Blackből, aki arra várt, hogy a Voldemort elleni harc után felébresszem ez ügyes kis bűbájjal, s boldogan élhessen keresztfiával, a szabad, gonoszság mentes világban.

Látogatás Azkabanba

Ez egy szintén amolyan kis novella féleség. Ez nem történt meg az igazi könyvben és itt is az én kitalált szereplőm, Aqvarell lesz a főszereplő.

Látogatás Azkabanban. [saját történet, az író szemszöge]

A nagyteremben izgatott susogás hullámzott végig ahogy a baglyok meghozták a reggeli postát.
A Griffendél asztalánál ülő ifjú velita-boszorkány szórakozottan kanalazta zabpelyhét miközben Hermionét nézte aki végigfuttatta tekintetét a Reggeli Prófétán.
-Semmi érdekes. - szólt végül s lerakta az újságot pirítósa mellé. Harapott belőle egy falatot majd Ronhoz, Harryhez és Aqvarellhez fordult. - Apropó: ti hol töltitek a Karácsonyt?
-Mi Ronnal itt maradunk a Roxfortban. - szólt Harry és nagyot kortyolt a töklébe.
-Nekem van egy kis dolgom aaa...városban. - mondta Aqva és meg se várva az értetlenkedő kérdéseket, felállt és elindult a tanári asztal felé.
Dumbledore épp a mellette ülő Bimba professzorral beszélgetett mikor a lány eléjük állt. Nem szólalt meg, nem csinált semmit, csak várta, hogy az igazgató úr rá figyeljen. Nem is kellett sokat várnia. Az ősz szakáll alatt Dumbledore elmosolyodott, félhold alakú szemüvege mögötti kék szemei izgalomtól csillogtak.
-Bocsáss meg Bimba, kedves egy percre. - szólt az igazgató majd a lányhoz fordult. -Szerbusz Aqvarell. Miben segíthetek? - Aqva körülpislogott és észrevette, hogy szinte mindegyik tanár rá figyel.
-Igazgató úr, szeretnék magával váltani pár szót...négyszemközt. Ha befejezte a reggeliét megtenné, hogy szán rám néhány percet? - kérdezte udvariasan a velita-boszorkány. Az igazgató arca felderült.
-Már befejeztem a reggelit. Gyere csak, gyere. - szólt és felállva kisietett a nagyteremből nyomában a lánnyal. Felmentek a márványlépcsőn és több folyosón is végighaladtak mire egy hatalmas kőszörny elé értek.
-Málnás Mikka. - szólt Dumbledore s a kőszörny azonnal félreugrott. Mögötte egy csigalépcső kezdett el felfelé tekeredni. Ráléptek az első és második fokra majd várták, hogy felérjen a lépcső az igazgató irodájához. Bementek a szobába. Dumbledore leült íróasztala mögötti aranyozott székébe s míg szembe vele leült Aqva is, hosszú ujjaival megsimogatta Fawkes, a főnixmadár feje búbját.
-Nos? Miben segíthetek? - Aqva kicsit mocorgott, és közben próbálta összeszedni gondolatait.
-Professzor úr én...Nekem muszáj elmennem ... valahova. És ebben kérném a segítségét. - dadogta a lány és közben lesütötte szemét, hogy az igazgató átható pillantása ne érje el.
-És hová szeretnél elmenni? - kérdezte Dumbledore gyanakvóan.
-Ne..ne haragudjon meg de...de nekem el kell mennem Azkabanba. - felpillantott a kék szemekbe de azonnal megbánta: mintha röntgen sugarakba nézett volna.
-Rendben. - szólt halkan az igazgató. A lány erre számított a legkevésbé, úgyhogy most megütközve, kerekre nyílt szemekkel nézett az igazgatóra.
-Re...rendben? - kérdezte. Az igazgató bólintott.
-Egy feltétellel. - mondta komolyan.
-És mi lenne az? - most Aqvan volt a gyanakvás sora. De a professzor elmosolyodott.
-Ha Tonks kísér el téged. - a lány megszeppent, de rábólintott.
*
Másnap, a karácsonyi szünet első napján megérkezett Nimphadora Tonks. A metamorfmágusnak most derékig érő fehér haja volt. Mikor Aqva meglátta a lépcső aljában, nem törődve azzal, hogy Tonks teljesen el van ázva, odafutott hozzá és magához ölelte.
Hamarosan már egy-egy seprűn ülve utaztak a hidegben, de mivel olvasztó bűbáj volt rajtuk így nem érezték a hideget és az esőt. Az út több mint egy napig tartott s mikor megérkeztek a sziget közelébe épp hajnalodott.
-Miért akartál eljönni ide Aqva? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Tonks. A lány kitért a válasz elől egy váll-rándítással. - Akkor azt mond meg, hogy Dumbledore, hogy-hogy elengedett téged egy ilyen veszélyes helyre?
-Bízik bennem. -mondta és seprűjével megcélozta a sziget közepén emelkedő hatalmas börtönt. Azonban alighogy beértek a sziget területére, több száz hörgő, csuklyás alak repült feléjük. A csontig hatoló hideg rossz érzéssel töltötte meg bensőjüket, s szívük legfájdalmasabb emlékei most felszínre törtek. Mind ketten előkapták pálcájukat és egy boldogító emléket kerestek magukban majd elkiáltották magukat szinte egyszerre:
-Expecto patronum! - pálcájukból kiugrott egy-egy fehéren világító farkas melyek azonnal nekirontottak a dementoroknak. A tömör pozitív érzés -amelyek minden boszorkány és varázsló pálcájából egyedi alakban és egyedi megkülönböztető jegyekkel tör ki- még akkor is körülöttük járkáltak mikor a dementorok elmenekültek.
Tonks meghökkenve nézett Aqvara, mivel a metamorfmágus nem tudta, hogy a lánynak is farkas alakú patrónusa van. Ellenben a velita-boszorkány szélesen elmosolyodott és kezét Tonks felé nyújtotta.
-Beszélnem kell két emberrel. - mondta nagy komolyan Aqva majd Nimphadora sötét arcába nézve elkomolyodott. - Nem lesz semmi bajom. Megígérem. Velem van a patrónusom és már több rontást és ártást ismerek mint hinnéd! - látszólag nem győzte meg a boszorkányt, de azért rábólintott. Aqva kifújta a levegőt. - Itt várj meg. - azzal elindult a cellák között. Mindegyik rács mögött egy-egy fakó arcú, ápolatlan és látszólag labilis idegzetű varázsló vagy boszorkány ült. Voltak olyanok akik csak maguk elé motyogtak, mások összekuporodva feküdtek a hideg kövön. Egy kihullott hajú, feltűnően sovány férfi mellett megtalálta az első személyt akivel beszélni akart. A boszorkánynak seprűs pillái, kócos fekete haja és nagy, fekete szemei voltak.
-Bellatrix Lestrange. - suttogta Aqva a falat bámuló nőre nézve. Bellatrix hirtelen felkapta fejét és négykézláb kúszni kezdett a rács és az annak túloldalán guggoló Aqva felé.
-Ki vagy? - kérdezte és homályos tekintete belefúródtak Aqvaéba. - A Minisztérium küldött mi? MIT AKARNAK MÉG? MIT AKARNAK MÉG? MIT AKARNAK MÉG? - üvöltötte a nő s közben teljes erejéből rázta a rácsokat. Tonks elindult feléjük de Aqva leintette.
-Nem onnan jövök. - suttogta. - A nevem Aqvarell Le Temps és figyelmeztetni jöttelek. - mondta mire a nő fekete szemében ijedt fény csillant.
-Végre...akarják....hajtani...a ... a ...dementorcsókot ... rajtam? - kérdezte ijedten. Félelme nem volt alaptalan hisz köztudott, hogy akin végrehajtják a dementorcsókot annak többé nincs lelke. Egy kiszipojozott báb lesz, egy élő még is élettelen lény.
-Nem.Nem. Dehogy is. Ne beszélj butaságokat! - látszólag meglepte a kedves hangnem. Aqva nem tudta, hogy egy ilyen szörnyű nőt miért sajnált meg. - Figyelj. A Sötét Nagyúr hamarosan erőre fog kapni. De aztán végleg meg fog halni s vele együtt te is! Meg fognak ölni téged Bellatrix ha elmenekülsz mikor két év múlva kiszabadulsz innen. - félő volt, hogy a boszorkány nem hallotta meg utolsó szavait és leragadt annál, hogy Ura visszatér.
-Bella...- ám Aqva nem tudta befejezni a mondatot mert Bellatrix éles kacaja bezengte az egész börtönt. Nem jutott szóhoz a nevetéstől amely sötét és fagyos volt. - Én figyelmeztettelek Bellatrix. - a lány vetett még egy utolsó pillantást a könnyező-nevető boszorkány arcára majd tovább sétált nyomában a farkas-patrónussal. Több mint öt cellával arrébb vezetett le egy lépcső a 47. emeletre [a börtönnek 48.emelete és több száz- talán ezer cellája volt] Ott szinte azonnal meg is találta a következő és egyben utolsó emberét. A férfi elmeállapota látszólag jóval épebb volt mint a fentieké. Dudorászott de ő is a semmibe meredt. Csimbókos haja a hátára hullott, őt magát pedig még ijesztőbbé tették fekete karikás szemei és sárgás bőre.
-Sirius? - kérdezte a lány és csak úgy mint Bellatrixnál, a férfinél is leguggolt. Sirius érdeklődve nézte Aqvat. Felállt majd pár nyurga lépéssel a cellaajtóhoz lépett.
-Igen. És benned kit tisztelhetek? - kérdezte és leült a lánnyal szemben.
-A nevem Aqvarel Le Temps. - nyújtott kezet a csimbókos hajú férfinak. Látszólag meglepte ez a gesztus, de azonnal elfogadta a feltartott kezet.
-Nem félsz tőlem? - kérdezte Black gyanakodva mérve végig a lányt. Az elmosolyodott.
-Nem. Mert tudom, hogy ártatlan vagy. - a férfi szemei kerekre nyíltak.
-Hogy..hogy mondod? - kérdezte.
-Mindent tudok Sirius. Peter-ről, a titokgazdaságról és arról -itt a lány bizalmasan odahajolt a férfihoz - hogy animágus vagy. - a férfi azonnal felpattant és hátratántorodott. - Segíteni jöttem. - suttogta a lány. Black gyanakodva visszalépett Aqva elé.
-És miért akarnál nekem segíteni? - kérdezte.
-Mint mondtam: tudom, hogy ártatlan vagy. De most nem ez a lényeg. Cornelius Caramel, tudod..a Mágiaügyi Miniszter hamarosan megérkezik és addigra nekem el kell tűnnöm. - hadarta a lány - Kérd majd el az újságját.
-Hogy mi? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Csak kérd el a Reggeli Prófétát! Azután használd az animágiát, válj kutyává és tűnés! Egy ideig bujdokolnod kell...de...többet nem árulhatok el. Kérlek Sirius tedd meg Jamesért...Lilyért és a fiukért, Harryért! - a férfi egy ideig döbbenten meredt Aqvara majd bólintott. A lány benyúlt a rácsok között és megszorította a férfi kezét. - Köszönöm! - a lány ezután sietve felszaladt a 48. szintre ahol Tonks már türelmetlenül várta.
-Mi tartott ennyi ideig? Már vagy tíz dementor eljött mellettem és az én patrónusom ereje is véges! - sápítozott de Aqva kézen ragadta és vonszolni kezdte a seprűk felé.
-El kell tűnnünk azonnal, különben a miniszter úr akkora patáliát fog rendezni....
-A miniszter úr? Cornelius Caramel? - a kérdést már a seprűjén ülve tette fel Tonks. Pálcájukba visszaköltözött a farkas-patrónusuk, és most már hazafele száguldottak. - Mit akartál attól a pokolfajzat Bellatrixtól? És kihez mentél még el? - kérdezte a metamorfmágus. Aqva szélesen elvigyorodott.
-Csak segítettem egy ártatlan embernek.

Ennyi lenne.:) Remélem tetszett mindenkinek!:) Nemsokára hozok még!

Perselus Piton

Nem bírtam ki, hogy le ne írjam ezt a részt. Szerintem az egész történetbe [a halálán kívül] ez a legmeghatóbb Piton-os rész. Gondolom, már rájöttetek, hogy Perselus Piton az egyik kedvenc karakterem.
Na de ne szaporítsuk tovább a szót: íme a kimaradt jelenet. [saját ötlet]

Egy sötét köpenyes férfi tűnt fel a semmiből Godric's Hollowban. A férfi egyébként is fakó bőre, amint meglátta egy romház kapuját, egyértelműen zöldes lett, majd fehér. Egyenes szálú, zsíros, fekete haja szaténfüggönyként fogta közre arcát s egyébként jeges, fekete szemeiben most aggodalom csillant.
Halkan felnyögött a romos épület láttán majd térdre esett.
-Az nem lehet...Hisz elrejtette....Megesküdött! - motyogta a férfi akit Perselus Pitonnak hívtak. Egy ideig csak motyogott magában mintha nem is tudná hol van és miért, majd mintha lámpát gyújtottak volna neki odabent: körül nézett s mikor meggyőződött arról, hogy nincs egy mugli se a közelben nyikorogva kinyitotta a vaskaput amely most félig le volt szakadva. Jeges szél söpört végig az utcán, de a csönd olyan erővel telepedett Perselus Piton dobhártyájára, hogy kedve lett volna felordítani csak, hogy megtörje a csendet. A tiszafákkal szegélyezett feljáróból kilépve egy romházat talált.
Ő nem így emlékszik rá. Nem ilyen fekete és sötét volt ez a ház! Minden nap eljött ide, s bár a titokgazda nem Ő volt s így nem láthatta se a házat se pedig annak lakóit, még is jó érzéssel töltötte el, hogy tudja: gyermekkori szerelme alig pár lépésre van tőle.
Most viszont borzalmas gyanúja támadt és mellkasa már szorított is mintha egy kígyó tekeredne köré. Hosszú, csontos ujjaival benyúlt köpenye alá, hogy ki vegye varázspálcáját.
-Lumos! - szólt halkan mire a pálca végén kis fénypont jelent meg, ami bevilágította az utat. Lassan lépdelt és úgy szegezte maga elé a pálcát mint egy kardot szokás. Készen állt a az esetleges támadókra, már tudta is, hogy milyen átkokkal teszi ártalmatlanná az esetleges hívatlan vendégeket. Ekkor azonban rájött, hogy itt ő a hívatlan vendég.
Lassan elérte a bejárati ajtót ami tárva nyitva állt s ez már nem jelentett semmi jót. Tett néhány óvatos lépést, már csak négy lépés, már csak három, már csak kettő...és akkor megpillantotta Jamest. A férfi a padlón feküdt, élettelen teste groteszk módon kicsavarodva. Kezében még mindig ott volt pálcája, de szemüvege több mint fél méterrel odébb repült. Fekete kócos haja szanaszét meredt, s szemei üvegesen néztek a semmibe. Piton nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen a látványon. Tudta, hogy egy embert megölni bűn még is milyen élvezetet, milyen megkönnyebbülést jelentett, hogy az, aki hét évig sanyargatta, elvette igaz szerelmét és folyton megalázta őt, most élettelenül fekszik a padlón. Ekkor azonban a férfi fejében szöget ütött egy kicsit se boldogító gondolat. Ha Potter itt fekszik előtte holtan, akkor Lily hol van?
Átlépett a testen s fejében akarva-akaratlanul de megszólalt egy kis hang: "Végre én lépek át rajtad..." Ezt azonban követte a bűntudat "Ha Lily tudná miket gondolok.." majd egy újabb, inkább emlék képnek nevezhető gondolat: négy fiú és megaláztatás. Ahogy a fiúk elé állnak és nevetnek....ahogy elhangzik az átok...ahogy ő maga fejjel lefelé a magasba röppen...ahogy a négy fiú együttes erővel kántálta megszégyenítő "Pipogyusz" nevét...ahogy Lily, az a drága Lily segíteni akar rajta.
Piton nyelt egyet és elhessegette az emlék képet. Nem. Lilynek nem eshetett semmi baja. Egy folyosóra ért melynek végén egy résnyire kinyitott ajtó állt. Bentről fény szűrődött ki és nyöszörgés. A férfi elindult de szeme sarkából látta a falra felakasztott képeket melyen James és Lily együtt vannak. És boldogok. Minden ilyen kép felért egy gyomorszájon rúgással. Észre se vette de ahogy közeledett az ajtó felé, egyre jobban zilált s fényes verejtékcseppek jelentek meg hófehér arcán. Pálcát tartó keze erősen remegni kezdett mikor elért az ajtóhoz. Vajon mit fog látni? Nagy levegőt vett és szélesre tárta az ajtót.
Hangosan felnyögött, arca fájdalmas maszkba torzult. Szíve több dobbanást is kihagyott, hogy aztán eszeveszett vágtába kezdjen. Fekete szemében még soha nem látott könnycseppek gyűltek össze, hogy aztán patakokban lefollyanak kampós orra mentén. Most már megállíthatatlanul remegett de nem csak a keze hanem egész teste. Pálcája kiesett kezéből, ő maga pedig hangos koppanással térdre esett. Hát mivel érdemelte ki ezt a sok fájdalmat és kínt? Bár erre jól tudta a választ, még sem akart beletörődni.
Négykézláb odacsúszott a halott Lily Evans mellé akinek szintén torz pózba gabalyodtak kezei-lábai. Vöröses árnyalatú haja kócosan meredezett szanaszét, zöld szemei pedig [férjééhez hasonlóan] a semmibe meredt. Piton ölébe húzta gyermekkori szerelme fejét és könny-patakjai folyókká duzzadtak. Hogy is tudná felfogni? Hisz ennek semmi értelme. Semmi a világon. Miért kellett meghalnia az Ő Lilyének? Miért nem láthatja többé a csillogó zöld szempárt és a gyönyörű mosolyt? Nem bírta tovább, magához ölelte a nő testét és ordítani kezdett. Nem volt semmi értelme annak amit mondott még is könnyített a lelkén.
-Oh, Lily. Ha annak idején...ha akkor engem választasz...hisz milyen boldogok lehettünk volna! - suttogta a férfi visszagondolva a Roxfortos éveire. Bár ő maga a Mardekárba, míg Lily a Griffendélbe került még is annyira biztos volt benne, hogy kettejük közti barátság hamarosan szerelemmé alakul. De akkor jött az a Potter - gondolta s lelkében oly mértékig felhevült a düh, hogy kedve támadt kimenni és belerúgni James testébe. - Mindig csak bántották őt és csúfolták! De Lily kiállt mellette, s ő is kiállt Lily mellett mikor a lány sárvérűnek csúfolták. De Piton túlságosan odavolt a feketemágiáért. Ezért is utálták őt James és barátai. Már ha az ilyen senkiháziakat barátoknak lehet nevezni! Hisz Sirius Black volt a titokgazda! Csak ő árulhatta el Voldemort nagyúrnak, hogy hol vannak Lilyék. A férfi még mindig tiltott szerelme testét szorította magához és hangosan sírt.
Mögötte újra meghallotta azt a nyöszörgést amit a folyosón is. Megfordult és csak most vette észre, hogy ez egy gyerekszoba. A rácsos kiságyból - nem kisebb rémületére - halott szerelme csillogó, zöld szemei néztek vissza rá. De ezek a szemek egy kisfiúhoz tartoztak. Egy kicsi, kócos fekete hajú fiúhoz melynek homlokán a feketemágia okozta sérülést viselte. Perselus bármennyire is siratta Lilyt, felkeltette kíváncsiságát a kisfiú. Lily testét gyengéden visszafektette a földre s a rácsos ágyhoz lépett. A kisfiúnak vörösek és dagadtak voltak szemei, s arcán még mindig ott csillogott néhány könnycsepp. Perselus ujjai tétován elindultak a gyermek felé de ekkor a bejárati ajtó felől hangos óbégatás hangzott fel. Piton összerezzent ijedtében majd még egyszer lehajol szerelme mellé, csókot nyomott homlokára, s ott hagyva a nő mellett lelkéből egy darabot: olyan gyorsan eltűnt, ahogyan érkezett.


Remélem tetszett!:) Mint már mondtam az előző kis részletnél is: csak azok bírják kibogozni a szálakat akik elolvasták a Harry Potter mind a hét kötetét!:) Ajánlom mindenkinek mert az írónő egyszerűen FANTASZTIKUSRA megírta! :O :)

Részlet

Sziasztok! Sajnálom, hogy még mindig nincs fent az első fejezet de kicsit hosszabb lesz mint terveztem...:S Addig is hozok nektek egy kis olvasnivalót amelyekben rendszerint kedvenc karaktereim találhatók. Természetesen Aqvarell szemszögéből írom, tehát ezek majd később [jóval később] benne lesznek a a történetben.
Mint ez az egész story, ez is az igazi Harry Potter könyvből van kivéve csak én átírom amennyire tudom. Nos, akkor jó olvasást!:)

5.könyv-Harry Potter és a Főnix Rendje

Elmélázva néztem Ron és Harry sakkpartiját. Mind ketten hangosan biztatták bábuikat amelyek egymást csépelték. Ginny és Hermione együttes erővel próbálták lefogni Csámpást, a görbe lábú, nyomott pofájú, vörös perzsamacskát. Mikor meghallottam a lépteket fejemben felidéztem a könyv részletet és tudtam, hogy lent szükség lesz rám. Szó nélkül felálltam az asztal mellől majd mikor Mrs.Weasley kinyitotta az ajtót kimentem mellette. Még hallottam amint tájékoztatja Harryt.
-Harry drágám, lejönnél, kérlek, a konyhába? Piton tanár úr szeretne beszélni veled. - a választ már nem hallottam de tudtam, hogy Harry csak most fogja felfogni a szavakat.
Lesiettem a lépcsőn de az aljánál már csak lábujjhegyen mertem lépkedni nehogy felriasszam a keretei közt alvó vértisztaság mániás Mrs.Black-et. A konyhába érve megláttam Piton professzort és a vele szemben ülő Siriust. Mind ketten meredten elnéztek a másik mellett. Mosolyra húztam a számat és megköszörültem a torkomat. Piton közömbös arccal felém fordult, de amint meglátott megpróbálkozott valami torz mosolyfélével.
-Jó napot Tanár úr. - köszöntem és végigmértem. Semmit nem változott az elmúlt pár hétben: bőre még mindig sárgás-fakó volt melyet egyenes szálú, zsíros, fekete haj keretezett. Orra ugyanolyan görbe volt és fekete szemei is vészjóslóan megvillantak amint belépett az ajtón Harry.
-Ülj le Potter! - parancsolta Piton és a maga melletti székre mutatott. Sirius [aki már gyerek kora óta ellenszenves volt Pitonnal, és a tanár is vele] hátradöntötte székét és gonoszul elmosolyodott.
-Örülnék, ha nem parancsolgatnál a házamban, Piton. - a tanár úr arca elszíneződött és most szürkés-rózsaszín árnyalatot vett fel, de nem tett megjegyzést. Harry elindult a székéhez, én pedig követtem. Egy széket húztam Piton és Harry közé majd kényelmesen elhelyezkedtem. Piton rám nézett és felvonta fél szemöldökét. Ugyan így ránézett Siriusra is majd Harryhez fordult.
-Négyszemközt kéne beszélnem veled Potter, de Black és Le Temps kisasszony...-mielőtt Sirius válaszolhatott volna, kihúztam magamat és közbeszóltam.
-Mint tudja tanár úr én már ismerem a történetet. Azt is tudom, mit akar tanítani neki és ki küldte. - elmosolyodtam, halványan még is kedvesen majd pillantásom Blackre vándorolt - Siriust pedig ismeri. Nemfog innen kimenni ha csak ki nem átkozza innen. Amit - szóltam emelt hangon mikor Piton szája széle felfelé görbült - nem fog megtenni. - a tanár úr orrcimpái megremegtek és savanyúan elmosolyodott.
-Ha ismered a történetet miért jöttél le? - kérdezte felvont szemöldökkel. Elpirultam és leszegtem szemeimet miközben olyasmit motyogtam, hogy " igazából is hallani akarom". Végül Piton rám hagyta és vissza fordult Harryhez.
-Az igazgató úr óhaja szerint a következő félévben oklumenciát fogsz tanulni.
-Hogy mit fogok tanulni? - kérdezte Harry. Piton szája felfelé görbült és jobbnak láttam közbeavatkozni.
-Oklumenciát azaz megtanulod lezárni az elmédet. Így véded meg a a külső behatolástól. - magyaráztam. Mellettem suhogó köpeny zaja hangzott fel. Piton karba tette a kezét és szinte elismerően nézett rám. Harry még mindig értetlenül nézett. Mielőtt feltehette volna a kérdést megválaszoltam.
-Azért kell tanulnod...Mert Dumbledore professzor jónak látja. De nem mondhatod el senkinek, főleg nem Umbridgenak. Bár azt hiszem ennyi eszed azért van. Jól mondom professzor úr? - néztem a jéghideg fekete szempárba. Piton bólintott majd gúnyosan hozzá tette:
-Kivéve az " ennyi eszed azért van" részt. - mosolyodott el. Nagyot sóhajtottam, megráztam a fejemet majd újra Harryhez fordultam.
-Piton professzor fogja tanítani neked. - mondtam és megpróbáltam rámosolyogni. A fiú azonban úgy nézett ki mintha azt a hírt kapta volna, hogy betiltják a Karácsonyt. Vállára tettem a kezem majd a szék nyikorgására felfigyelve megfordultam.
-Már megy, Professzor úr? - kérdeztem csalódottan. Reménykedtem benne, hogy ha elsimítom a Sirius-Piton vitát akkor a professzor marad. Sajnos későn kaptam észbe és Sirius szájából záporozni kezdtek a rosszindulatú megjegyzések.
-Jajj Aqva, nehogy visszatartsd a " professzor urat" . - felpattant a székről és Piton elé ugrott. A professzor megmarkolta a zsebében rejtőző pálcát. - Ha megtudom, hogy az oklumenciaórák ürügyén gorombáskodsz Harryvel, velem gyűlik meg a bajod! - Sirius fenyegetően mordult egyet de Piton arcán újra szétterült a gonosz vigyor.
-Megható az aggodalmad, de bizonyára észrevetted, hogy Potter az apjára ütött.
-Igen, észrevettem. - Sirius arcáról csak úgy virított a büszkeség.
-Elég! Hagyják abba! - kiáltottam és mutattam Harrynek, hogy ha kell fogja le Siriust. Ő bólintott én pedig sietve megkerültem az asztalt, hogy Piton mögé kerüljek.
-Vagyis olyan öntelt - ütötte tovább a vasat Piton -, hogy lepereg róla minden kritika. - Siriusnál betelt a pohár: félrelökte székét és elindult a bájitaltanár felé. Időközben mindketten elővették pálcájukat és egymás arcának szegezték. Megmarkoltam Piton talárját [Harry ugyanígy tett Siriussal] és minden erőmet bevetve próbáltam megállítani. Szerencsére a Weasley család, élén a felgyógyult Mr.Weasley-vel betoppant mielőtt elkiálthatta volna bármelyikük az első átkot.
-Meggyógyultam! Makk egészséges vagyok! - kiáltotta vidáman Mr.Weasley majd mikor meglátta a felettébb kínos jelenetet kerekre nyíltak szemei. - Merlin szent szakálla! Mi folyik itt? - kérdezte és először a Siriust visszatartó Harryre, majd rám meredt [már Piton varázspálcát tartó karjába kapaszkodtam. Elengedtem őt mikor láttam rajta, hogy elakarja rakni pálcáját. Suhogó köpennyel megfordult, de mielőtt kilépett volna az ajtón még Harryhez fordult.
-Hétfőn este hat órakor, Potter. - majd elindult a folyosón a kijárat felé. Miután becsukódott utána az ajtó begyűjtő bűbájjal magamhoz hívtam a neki szánt ajándékomat. Utána szaladtam és még mielőtt hopponálhatott volna, utána kiáltottam.
-Piton professzor! Várjon! Professzor úr! - a hó bokáig ért ami igazán megnehezítette a járást, még is a professzor már a Grimmauld tér sarkán járt. Mikor meghallotta a nyikorgó havat és a kiáltásomat unott képpel felém fordult.
-Mit akarsz? -mordult rám. Fintorogva elmosolyodtam.
-Lehetne egy picit kedvesebb is azzal aki karácsonyi ajándékot ad magának. - arcán leplezetlen meglepettség terült szét melyet hamarosan a gyanú váltott fel. Gondolom nem sok mindenkitől kap ajándékot, főleg azoktól nem akikkel eleve ellenséges.
-Miért akarnál te ajándékot adni nekem? - igaz is - gondoltam Miért adok annak az embernek ajándékot aki olyan igazságtalan mindig a Griffendélel, Hugrabuggal és a Hollóháttal?
-Talán így elhiszi, hogy tudom mit rejt a jövő. - mondtam végül, s átadtam egy ketté hajtott lapot. Gyanakodva végigmérte majd, majd összeszűkült szemmel átvette. Kinyitotta és akkor kerekre nyíltak szemei. Azokban a mindig hideg fekete szemekben most valami megcsillant. Talán könny, talán szeretet...Jó volt látni, hogy a gyűlölet maszkja lehull a professzorról és helyébe melegség költözik egy pillanatra. Elakadozó szavakkal próbált mondani valamit amit akár egy köszönömnek is vehetek.
-Tudom, hogy mennyire szerette Lily Evanst. - suttogtam s mutató ujjammal a Lilyt ábrázoló rajzra mutattam. A professzor bólintott és láttam, hogy a maszk újra elkezd körülötte épülni. Fekete szemét [amelyben a melegségnek már csak az utolsó szikráját lehetett látni] belefúrta az enyémbe majd az utolsó szikrákat egyetlen szóba sűrítette:
-Köszönöm!

Hát ennyi lenne.:) Ez nekem nagyon tetszik bár a lényeget csak és kizárólag azok érthetik akik olvasták a Harry Potter mind a hét részét. Ilyen kis részleteket még valószínűleg hozni fogok!:)

Előszó

-Aqvarell, gyere velem.-a mondat Marlena, a veliták hírnökének szájából hangzott el. Felemeltem fejem így enyhén göndör hajam a vállaimra és a hátamra omlott. Letettem kezemből az eddig olvasott könyvet és rá néztem az ajtóban ácsorgó nőre. Magas és vékony volt, fekete, egyenes haja háta közepéig ért, jég kék szemei pedig hidegek és távolságtartóak voltak.
-Miért?-kérdeztem de közben már el is indultam felé. Kihátrált az ajtón és elindult a pincelejáró felé, én pedig követtem. Jó ideig nem szólalt meg, s már azt hittem, hogy egyszerű kérdésemre nem is kapok választ de végül mikor leértünk az aprócska és hideg pincébe megszólalt.
-Greg, Mazelar és Krubzer 'felségek hívatnak téged.-vajon miért keresnek engem, pont engem a királyok?
Marlena a pince közepén megállt, behunyta szemeit és motyogni kezdett valamit. Kezeit maga elé helyezte s ujjperceit összetámasztotta. Végül az előtte álló fal mintha köddé vált volna, s helyette egy hosszú alagút jelent meg. Elindultunk a sötétségben. Marlena magassarkúja idegesítően kopogott a nedves kövön, s bosszúsan mormogott arról, hogy őt nem kisgyerekek, hanem hírek szállítására képezték ki. Mondtam volna neki, hogy egy varangyos békával is szívesebben sétálgatnék mint vele, de mivel a királyokhoz tartottunk inkább csöndben maradtam.
Pár perces séta után végül elértünk egy feketére festett mahagóni ajtóhoz. Marlena meg se állt, kezeit előre nyújtotta és kivágta a két ajtószárnyat mintha csak pillekönnyűek lennének. A hirtelen támadt vakító fénytől megfájdultak szemeim és be kellett hunynom őket. Vakon beléptem a csupa fehér és arany színű kerek terembe és vártam, hogy szemeim megszokják a világosságot.
-Üdvözlünk ifjú velita. Kérlek fáradj ide.-mély, búgó hang szólalt meg valahol előttem. Lassan a pontok eltűntek szemeim elől és elindultam a hang irányába. A vakító terem minden szegletét fehérre festették, kivéve az üveg plafont és az azt támasztó oszlopokat, azok ugyanis szín aranyból készültek. A terem végében három fehér ruhába öltözött férfi ült jégből faragott székeiken melyeket drágakövek díszítettek. A bal oldalon lévő férfi arca barázdált volt, haja galambszürke, szemei pedig tiszta kékek, még csak fekete szembogarai sem voltak. Jobb oldalon ellenben helyes és fiatal arcú férfi ült. Korára csak hátáig lelógó barna hajába vegyült ősz hajszálai utaltak, szemei ugyanolyanok voltak mint az előző társáé, Gregé. A középső férfinek válláig ért hófehér haja, kecskeszakállát bepöndörítve viselte. Bizonyára ő Krubzer. Mögötte pedig ott állt....
-Anyám? - nem láttam teljesen az arcát, de azt igen, hogy bólintott. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit keres itt vagy, hogy én mit keresek itt Krubzer megszólalt.
-Mond a nevedet ifjú velita!-hangja mély és tiszteletet parancsoló volt.
-A nevem Aqvarell Le Temps, uram.
-Tudod-e, hogy miért vagy itt Aqvarell?-kérdezte s közben kezeivel maga előtt olyan mozdulatokat tett mintha épp beinvitálna valakit.
-Nem, uram. Nem tudom miért hívattak.-amit legelőször megtanított nekem édesanyám az az volt, hogy a királyokkal tisztelettel kell bánni, szépen kell beszélni. A rossz modorért büntetés járt.
-Azért hívattunk ide mert feladatunk van a számodra. Minden velita gyermeknek aki eléri a tizenegy éves kort ki kell állnia egy próbát. Méghozzá olyan próbát ami a képességünkhöz kapcsolódik: meg kell változtatnod egy ember múltját. Segítséget nem kaphatsz, viszont úgy és olyan irányba tereled az életét ahogyan te óhajtod. Mi már ki is választottuk neked a megfelelő személyt. A neve Harry Potter. Azoknak, köztük ennek a gyermeknek, akikben megbízol elmondhatod, hogy mi célból mentél vissza a múltba. Holnap indulsz. És még valamit. Ez a gyermek egy varázsló, így neked is azzá kell válnod. Gyere közelebb.-nagy szemeket mersztettem rá, s döbbenetemből türelmetlen torokköszörülése billentett ki. Ólomsúlyú lábaimat felemeltem és lassan elvonszoltam magam Krubzer elé. Most felállt a másik két király is és körém álltak. Furcsa, orosz nyelven szólaltak meg egyszerre mintha csak begyakorolták volna. Hirtelen a lábujjaimtól és az orromtól melegség kezdett terjengeni a testemben. Fehér bőröm, ott ahol a melegség elért, furcsa barackvirág színt kezdett ölteni. Egészen olyan volt mint...mint az embereké.
Mikor már tetőtől-talpig barackvirág színű voltam, abbahagyták a motyogást. Greg és Malezar visszaültek jég székükbe, Krubzer pedig kezembe nyomott egy cetlit.
-Holnap ide kell eljutnod. És íme itt van a gyermek élettörténete töviről-hegyire.-azzal kezembe nyomot egy körülbelül három- négyezer oldalas zöld, bársony borítású könyvet.-Ezt olvasd el holnapig. Azt ajánlom jegyezz meg mindent amit ebben olvasol mert csak így tudsz a gyermekkel kapcsolatba lépni. És most elmehetsz.-azzal hanyag mozdulatot tett az ajtó felé.

Köszöntő avagy Isten hozott a varázslók világában!

Köszöntök mindenkit a Varázslók világában!:)
A www.harrypotter-milettvolnaha.blogspot.com egy történetet foglal össze mely természetesen J.K.Rowling, Harry Potter című könyvéhez írt fan fictionöm, azaz történetem.
A történet amit le fogok írni nektek fejezetenként, nem más mint Harry Potter története lesz...egy kicsit másként.:)
Nos, nem is húznám tovább a szót, íme a tartalma:

Aqvarell Le Temps egy ősi faj, a Veliták legfiatalabb jövevénye. Ennek a fajnak egyetlen képessége van: megtudják változtatni a múltat. Ahhoz, hogy Aqva teljes jogú Velita legyen meg kell változtatni, természetesen jó irányba, valakinek vagy valakiknek az életét. Az ő feladata, hogy Harry Potter életét megváltoztassa.
A három királyi velita boszorkánnyá teszik őt, hogy csatlakozhasson a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolához. Segítséget csupán anyja utolsó, rejtélyes szavai adnak mellyel útnak indította őt a Londonban található Zsebpiszokközből.
Így hát a fiatal, tizenegy éves velita -boszorkány útnak indul, hogy megváltoztassa egy fiú életét, és Ő maga teljes jogú Velita lehessen.
De ahhoz, hogy Harry életét megváltoztassa, másokét is meg kell...

Remélem felkeltettem valamennyiőtök érdeklődését és olvasni fogjátok a történetet. Ígérem, hogy érdekes lesz, és csak úgy mint Rowlin én is sok furcsasággal szolgálhatok majd! A cselekvések ugyan azok lesznek (pl:.Harry lemegy a bölcsek kövéért stb.) csak éppen Aqva is beleszól a dolgokba. Le fogom írni kicsit részletesebben azt is, hogy mik történnek egyes órákon vagy étkezésnél. Egy szóval a történet ugyan az, a cselekmény más. Izgalmas lesz!;)

Hamarosan (még ma) hozom az előszót, viszont a designt csak később szerkesztem meg. Remélem nem gond!:)

Üdv.Victoria