Nagyon rég volt már új történet, sajnálom!:$ Most viszont kedvet kaptam, hogy írjak egyet szóval íme:
Tonks bánata
Zöld fény villant, kiáltás hangzott fel, s Sirius holtan esett össze.
Nimphadora Tonks csurom vizesen riadt fel. Minden porcikája reszketett és sűrűn kapkodva szedte a levegőt. Egy pillanatig elcsendesedett majd arcát a kezébe temetve zokogni kezdett. "Az én hibám volt!" - gondolta elkeseredetten és felkelt az ágyról. Arcán még mindig csorogtak a könnyek, úgy állt a tükör elé, hogy megvizsgálja a külsejét.
Tegnap óta szemmel láthatólag nem, hogy javult volna, inkább romlott az állapota. Bőre szürkés volt, fakó, arca beesett, szemei kivörösödöttek. Még az egyébként rikító rózsaszín haja is megfakult. Már a metamorfmágia se ment neki. A bánat szó szerint felemésztette.
Kivett a szekrényből egy fekete köpenyt és magára terítette. Kinézett az ablakon de nem látott mást csak a vak sötétséget ami mindent elnyelt. Tehát még este volt. Vissza aludni úgy sem bírna [és nem is akar], úgy gondolta, hogy sétál egyet a kertben, talán kiül a hintaágyba és nézi a csillagokat.
Halkan kinyitotta a szoba ajtaját. A Weasley-ház békés és szokatlanul csendes volt. Még a padlás szellem se csörgette láncait. Egyedül Csámpás, Hermione vörös macskájának puha lépteit hallotta...és szuszogást. Egészen közelről.
-Lumos! - suttogta mire a pálcája végéből fénysugár tört elő, és ez a fénysugár megvilágított egy földön fekvő alakot...Aqvarell. A lány megdörzsölte a szemét majd ijedten felpattant. Egy pillanatig csak nézte Tonks-ot, majd kifújta az ijedtségtől benntartott levegőt. - Te mit keresel itt Aqva? - Kérdezte a vörös hajú lánytól aki végre felismerte, hogy ki is az illető, aki pálcát fog rá. Ekkor azonban elpirult és dadogni kezdett.
-Én csak...én..én...Elaludtam. - füllentette ügyetlenül. Tonks összeráncolta a szemöldökét.
-Elaludtál. Pont az ajtóm előtt. Jobb nem jutott az eszedbe? - kérdezte kissé ingerülten Nimphadora. Még mindig égette a lelkét az előbbi álom és annak a mondanivalója. Láthatóan Aqva is tudott Tonks fájdalmáról ezért kedvesen még is óvatosan közölte, hogy mit is keresett ott.
-Tényleg ne haragudj rám, de féltelek. Annyi szörnyűségen mentünk át az elmúlt pár hétben és te magadat hibáztatod bizonyos dolgokért. És nem akarom, hogy emiatt valami ostobaságot csinálj. Olyan vagy nekem mintha a nővérem lennél...így is szeretlek: nővéremként. Vigyázni akarok rád! - Tonks meglepetten pislogott a lányra, aki elszánt pillantást vetett rá. A zavar okozta vörös foltocska még mindig égett az arcán, csakhogy most már az elszántságtól.
-Te..vigyázni akarsz...rám? - kérdezte Tonks és kezében megremegett a pálca. Újra eszébe jutott a kép ahogy Sirius Black holtan összeesik. Egy pillanatra lehunyta a szemét s mikor újra kinyitotta már Aqva karjai a derekára fonódtak, hogy megtartsák őt.
A vörös hajú lány visszakísérte a szobájába és leültette őt az ágyra. Válláról lehúzta a fekete köpenyt majd töltött Nimphadorának egy serleg vizet. A metamorfmágus belekortyolt párszor majd a kupát letette az éjjeliszekrényre.
-Köszönöm. - mondta. A vörös hajú lány elmosolyodott. Egy ideig zavart hallgatagságba burkolóztak, s végül Tonks szólalt meg. - Honnan tudsz róla? - csak ennyit kérdezett, de Aqva ebből is megértette mit akar.
-Tudod, hogy én a jövőből jöttem. Előttem nincsenek titkok. - Tonks bólintott s lehunyta szemeit. Aqvarella hirtelen megszólalt. - Segíteni akarok neked. - jelentette ki eltökélten. De Tonks csak fintorgott és újra kiverte a víz.
-Nekem nem tudsz...Az én bűnöm. Az én hibám, hogy Sirius.. - Aqva hangja úgy csattant mint az ostor. Előrevetette magát, megragadta a fakó arcú nőt és beleordított az arcába, nem törődve azzal, hogy ki hallja meg és ki nem.
-Értsd már meg, hogy nem a te hibád volt! Ha hibáztatni akarsz valakit, akkor itt vagyok én! - mintha ettől a nő haja kicsit fényesebb lett volna, de ezzel együtt a szemében valami gyanakvó, érdeklődő láng csillant.
-Te? Téged? De hát miért hibáztatnálak téged? - Aqva visszaült a helyére s próbálta megtartani maradék büszkeségét.
-Mikor év elején elkísértél Askabanba, én beszéltem Bellatrix-szal. - Tonks álla leesett, s alig tudott levegőt venni. Aztán egyszer csak valami új érzelem, a felismerés csillant meg két zöld szemében.
-Igen! Emlékszem rá! - kiáltott fel, majd értetlenül felém fordult - De hát mi köze ennek...ahhoz? - megráztam a fejem.
-Elmondtam neki, hogy Voldemort fel fog támadni és hogy álljon át mihozzánk. De nem akart. Tovább kellett volna próbálkoznom Tonks! Akkor Bella velünk harcolt volna és nem hibáztatnád magadat Sirius haláláért! - a lány tudta, hogy ezzel elfogja érni amit akar: Nimphadora lelke megnyugszik.
-Nem, nem! Ne hibáztasd magad! - ölelte át a lányt, akinek sikerült néhány könnycseppet kipréselnie.
-Ha én nem vagyok hibás, akkor te sem Dora. - kicsit megilletődött, hogy így szólítom, de ajkán megjelent egy halovány mosoly mikor rájött, hogy csőbe húztam.
-Rendben. Nem vagyok hibás. Nem vagyunk hibásak. - a vörös hajú lány bólintott.
-Ezt ne felejtsd el. És most megyek. - nézett ki az ablakon. A napsugarak hígítani kezdték a tinta fekete eget - Mrs.Weasley kitekeri a nyakamat ha rájön, hogy nem a szobámban vagyok. Hermione és Ginny pedig szívrohamot kapnak a kihűlt ágyamat látva. - kacsintottam rá mire újra felnevetett. Mikor már az ajtóban álltam, utánam szólt.
-Aquarella Le Temps. - sóhajtott - Te vagy a legmeggyőzőbb boszorkány akivel valaha találkoztam. - jelentette ki komolyan, majd a vonásai ellágyultak - Köszönök mindent. - mosolyogva bólintottam, majd kiléptem a még sötét folyosóra.
Miközben az immár padlásszellem lánccsörgésétől zajos házban haladtam felfelé a szobámba, elővettem a derekamra erősített tarisznyát és belepillantottam.
A tartalma nem másból állt, mint az élő, lélegző, ám kisujjnyira összezsugorított Sirius Blackből, aki arra várt, hogy a Voldemort elleni harc után felébresszem ez ügyes kis bűbájjal, s boldogan élhessen keresztfiával, a szabad, gonoszság mentes világban.
