Előszó

-Aqvarell, gyere velem.-a mondat Marlena, a veliták hírnökének szájából hangzott el. Felemeltem fejem így enyhén göndör hajam a vállaimra és a hátamra omlott. Letettem kezemből az eddig olvasott könyvet és rá néztem az ajtóban ácsorgó nőre. Magas és vékony volt, fekete, egyenes haja háta közepéig ért, jég kék szemei pedig hidegek és távolságtartóak voltak.
-Miért?-kérdeztem de közben már el is indultam felé. Kihátrált az ajtón és elindult a pincelejáró felé, én pedig követtem. Jó ideig nem szólalt meg, s már azt hittem, hogy egyszerű kérdésemre nem is kapok választ de végül mikor leértünk az aprócska és hideg pincébe megszólalt.
-Greg, Mazelar és Krubzer 'felségek hívatnak téged.-vajon miért keresnek engem, pont engem a királyok?
Marlena a pince közepén megállt, behunyta szemeit és motyogni kezdett valamit. Kezeit maga elé helyezte s ujjperceit összetámasztotta. Végül az előtte álló fal mintha köddé vált volna, s helyette egy hosszú alagút jelent meg. Elindultunk a sötétségben. Marlena magassarkúja idegesítően kopogott a nedves kövön, s bosszúsan mormogott arról, hogy őt nem kisgyerekek, hanem hírek szállítására képezték ki. Mondtam volna neki, hogy egy varangyos békával is szívesebben sétálgatnék mint vele, de mivel a királyokhoz tartottunk inkább csöndben maradtam.
Pár perces séta után végül elértünk egy feketére festett mahagóni ajtóhoz. Marlena meg se állt, kezeit előre nyújtotta és kivágta a két ajtószárnyat mintha csak pillekönnyűek lennének. A hirtelen támadt vakító fénytől megfájdultak szemeim és be kellett hunynom őket. Vakon beléptem a csupa fehér és arany színű kerek terembe és vártam, hogy szemeim megszokják a világosságot.
-Üdvözlünk ifjú velita. Kérlek fáradj ide.-mély, búgó hang szólalt meg valahol előttem. Lassan a pontok eltűntek szemeim elől és elindultam a hang irányába. A vakító terem minden szegletét fehérre festették, kivéve az üveg plafont és az azt támasztó oszlopokat, azok ugyanis szín aranyból készültek. A terem végében három fehér ruhába öltözött férfi ült jégből faragott székeiken melyeket drágakövek díszítettek. A bal oldalon lévő férfi arca barázdált volt, haja galambszürke, szemei pedig tiszta kékek, még csak fekete szembogarai sem voltak. Jobb oldalon ellenben helyes és fiatal arcú férfi ült. Korára csak hátáig lelógó barna hajába vegyült ősz hajszálai utaltak, szemei ugyanolyanok voltak mint az előző társáé, Gregé. A középső férfinek válláig ért hófehér haja, kecskeszakállát bepöndörítve viselte. Bizonyára ő Krubzer. Mögötte pedig ott állt....
-Anyám? - nem láttam teljesen az arcát, de azt igen, hogy bólintott. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit keres itt vagy, hogy én mit keresek itt Krubzer megszólalt.
-Mond a nevedet ifjú velita!-hangja mély és tiszteletet parancsoló volt.
-A nevem Aqvarell Le Temps, uram.
-Tudod-e, hogy miért vagy itt Aqvarell?-kérdezte s közben kezeivel maga előtt olyan mozdulatokat tett mintha épp beinvitálna valakit.
-Nem, uram. Nem tudom miért hívattak.-amit legelőször megtanított nekem édesanyám az az volt, hogy a királyokkal tisztelettel kell bánni, szépen kell beszélni. A rossz modorért büntetés járt.
-Azért hívattunk ide mert feladatunk van a számodra. Minden velita gyermeknek aki eléri a tizenegy éves kort ki kell állnia egy próbát. Méghozzá olyan próbát ami a képességünkhöz kapcsolódik: meg kell változtatnod egy ember múltját. Segítséget nem kaphatsz, viszont úgy és olyan irányba tereled az életét ahogyan te óhajtod. Mi már ki is választottuk neked a megfelelő személyt. A neve Harry Potter. Azoknak, köztük ennek a gyermeknek, akikben megbízol elmondhatod, hogy mi célból mentél vissza a múltba. Holnap indulsz. És még valamit. Ez a gyermek egy varázsló, így neked is azzá kell válnod. Gyere közelebb.-nagy szemeket mersztettem rá, s döbbenetemből türelmetlen torokköszörülése billentett ki. Ólomsúlyú lábaimat felemeltem és lassan elvonszoltam magam Krubzer elé. Most felállt a másik két király is és körém álltak. Furcsa, orosz nyelven szólaltak meg egyszerre mintha csak begyakorolták volna. Hirtelen a lábujjaimtól és az orromtól melegség kezdett terjengeni a testemben. Fehér bőröm, ott ahol a melegség elért, furcsa barackvirág színt kezdett ölteni. Egészen olyan volt mint...mint az embereké.
Mikor már tetőtől-talpig barackvirág színű voltam, abbahagyták a motyogást. Greg és Malezar visszaültek jég székükbe, Krubzer pedig kezembe nyomott egy cetlit.
-Holnap ide kell eljutnod. És íme itt van a gyermek élettörténete töviről-hegyire.-azzal kezembe nyomot egy körülbelül három- négyezer oldalas zöld, bársony borítású könyvet.-Ezt olvasd el holnapig. Azt ajánlom jegyezz meg mindent amit ebben olvasol mert csak így tudsz a gyermekkel kapcsolatba lépni. És most elmehetsz.-azzal hanyag mozdulatot tett az ajtó felé.